Eladó lakás Székesfehérvár 28 500 000 Ft

Leírás

Népszerű helyen található ez a harmadik emeleti, kétszobás lakás a Salétrom utcában. Nem véletlen, hiszen szinte minden fontos intézmény megtalálható a közelében. Bevásárlóközpont, élelmiszerboltok, orvosi rendelők, gyógyszertás, bölcsőde, óvoda, iskola és egyéb közigazgatási intézmények pár száz méteren belül. A belváros is csak pár perc gyalog. Csendes, mert az ablakai nem utcára néznek, hanem belső terekre.

Az épület már korszerű külsőt és hőszigetelést kapott a panelprogram keretein belül. Ezért és hőmennyiségmérőknek köszönhetően a fűtésköltség alacsony. Középső lakás lévén, minden oldalról besegítenek a szomszédok is ????.

A lakás felújításra, a nyílászárók pedig még cserére szorulnak. Még szinte minden az eredeti, de működőképes.

Az előszobában levő beépített szekrény sok mindent elnyel, de ha mégis lesz valami, ami költözéskor nem fér be a lakásba, akkor a földszinten levő közös pincerész a rendelkezésre áll.

A közeli buszmegállókból a város minden része szinte átszállás nélkül megközelíthető. Aki pedig vonatozni szeret, annak 10 perc séta, vagy 3 buszmegálló távolságra ott a vasútállomás. Tehát akár ingázáshoz is ideális lakás. Az itt lakó autósoknak pedig kedvezményes díjért parkoló áll a rendelkezésére.

Hívjon bizalommal, ha felkeltette érdeklődését és megmutatom!

Telefon: +36 70 329 5030 Hívjon akár hétvégén is!

Segítséget nyújtunk hitel ügyintézésben, valamint az adás-vétellel kapcsolatos teljes körű jogi és egyéb ügyek intézésében is.
(További kínálatunkat keresse a VING hivatalos weboldalán.)

Lakás részletei

Ár: 28 500 000 Ft
Méret: 49 négyzetméter
Azonosító: 11232501
Irodai azonosító: 911345
Építőanyag: Panel
Fűtés jellege: Távfűtés
Ingatlan állapota: Felújítandó
Komfort fokozat: Összkomfort
Egész szobák: 2

Egyéb jellemzők

  • Erkély
  • Garázs
  • Klíma
  • Lift
  • Pince
  • Kertkapcsolat

Hasonló lakás hirdetések

Eladó lakás

Székesfehérvár

A Vízivárosban, tízemeletes, jól karbantartott, akadálymentesített panelépület ...

Eladó lakás

Székesfehérvár

SZÉKESFEHÉRVÁRON, Maroshegyen, az Interspar közelében, 54 m2-es társasházi ...

Eladó lakás

Székesfehérvár, Tóváros

Székesfehérvár vasútállomásától és belvárosától egyaránt 15 percnyi ...

Eladó lakás

Székesfehérvár, Viziváros

Egy lakás több előnnyel Ha nem szeretne "részben felújított" lakást... Ellenben ...

Hasonló lakás hirdetések

Eladó lakás

Székesfehérvár

A Vízivárosban, tízemeletes, jól karbantartott, akadálymentesített panelépület ...

Eladó lakás

Székesfehérvár

SZÉKESFEHÉRVÁRON, Maroshegyen, az Interspar közelében, 54 m2-es társasházi ...

Eladó lakás

Székesfehérvár, Tóváros

Székesfehérvár vasútállomásától és belvárosától egyaránt 15 percnyi ...

Eladó lakás

Székesfehérvár, Viziváros

Egy lakás több előnnyel Ha nem szeretne "részben felújított" lakást... Ellenben ...